A múltban hatalmas ajánlatot tettem arról, hogy a fiúk otthonában vagyok az egyetlen nő. Bekerítettem magam a királynő címbe, mintha ez a személyazonosságom nagy része lenne, és még egy kis sorozatot is megpróbáltam ezen az oldalon folytatni.

Csak * ma reggel rájöttem, hogy a másik felem magányos introvert, az extroverták otthonában. Pontosan hogyan jött létre ez soha? Mivel soha nem beszél róla.

Ahogy a legidősebb fiam elindult a konyhában lévő órán, hogy megkérdezze tőlem, hogy mekkora volt, a legkisebb egy pókember jelmezt használt, és azt kérdezte tőlem, hogy valójában jelmez -használata volt -e. Lehetséges, hogy nehéz volt hallani, hogy a középső gyerekem felett az emeletről kiabálva, hogy segítsen egy LEGO felfedezésében.

A másik félidőm (csendesen) nevetett, és megosztotta, hogy inkább minden független eszközt kipróbálna, mielőtt még egy ember segítséget kér, és hogy egyikünk sem volt ilyen.

Whoa, a valóság bomba.

Azt válaszoltam, hogy szerencséje van, hogy Whitney -nek van egy barátomnak, mivel ő és én is egész idő alatt elárasztok, több csatornán (most, a Snapchat -on!), És oly sok szótagomat megkíméltek. Ennek eredményeként.

Aztán elindultam a pácolást ezen a körülményről, amikor a kétéves dalom minden dalt énekelt, megkérdezte tőlem az összes cuccot az ablakon, és elmondta a kijáratát az autókról és a teherautó-ülésről. Természetesen nem vagyok biztos benne, hogy pontosan hogyan érzem magam ezt a kinyilatkoztatást, és inkább inkább összeállítom vagy beszélnék, mielőtt még messze hiszek vele.

Mennyi az introverták aránya a házában?

A fenti képet akkor készítették, amikor egy buborékban voltam egy térségvásáron, valamint a legközelebbi, hogy valaha is a gondolataimat a fejemben tartom, mivel a buborékban senki sem hallja, hogy sikoltozol.